6.fejezet

Sarang Pov:

-        Hali. – integetett vidáman.

-        Te meg? – kérdeztem meglepetten.

-        Arra gondoltuk, hogy nem szívesen vagy egyedül 6 fiúval ezért felhívtuk Hana – t, hogy nem akar e velünk jönni. – válaszolta a leader.

-        Értem. Örülök neki. – mosolyodtam el.

-        Na, akkor nyomás. – huppant le mellém barátnőm. – Hogy van a kezed? – kérdezte miközben meglökte a vállam, hogy figyeljek már oda.

-        Elég jól. – hazudtam. Igazából sajgott egy kicsit. De azért se fogok panaszkodni.

-        Akkor jó.

-        Egyébként, hogy – hogy eljöttél? Te általában nem szereted az ilyesmit. – néztem rá.

-        Ezt még is, hogy értsem. Igen is szeretem az ilyesmit.

-        De hogy szereted. Ismerlek már, mint a tenyerem. Na, ki miatt? – bökdöstem meg.

-        Miből gondolod, hogy valaki miatt jöttem csak el? – kérdezte miközben rá nézet Yongguk.

-        Csak nem?  Én tudtam.  - ugrottam fel mellőle.

-        Cssss. - húzott vissza maga. Mivel túl hangos voltam az összes fiú minket bámult. - Bocsi. - néztem rájuk. – Na? – unszoltam.

-        Megígéred, hogy nem mondod el? – kérdezte félénken.

-        Kösz a bizalmat. – játszottam meg magam.

-        Én nem úgy…

-        Csak vicceltem. Nem mondom el senkinek. – nyújtottam ki rá a nyelvem.

-        Rendben. – vett egy nagy levegőt. – Tetszik nekem Yongguk. – a mondat végére már suttogott. Mikor meghallottam majd ki ugrottam a bőrömből.

-        Ááááá. – sikítottam fel. – Komolyan mondod? – kérdeztem meg tőle. Mire csak mosolyogva bólintott egyet. – Gratulálok. – öleltem meg.

-        Sarang. A frászt hoztad ránk. – mondta Zelo rémült képpel.

-        Ne haragudj. – mosolyogtam rá.

-        Nem haragszom. – ült elénk. – De elmondhatnátok, hogy miért vigyorogtok, mint a tejbe tök. – nézet ránk kiskutya szemekkel.

-        Zelo elkel, hogy szomorítsalak, de a kiskutya pofival nem hatsz meg. - simogattam meg a fejét.

-        Gonosz vagy. – biggyesztette le száját.

-         Jaj Zelo. Ha tudni akarod, én imádom a cuki pofidat. – szólalt meg Hana. Zelo mintha erre várt volna csillogni kezdtek szemei. – Csak nem most. – és Zelo kiütve. Nevettem fel.

-        SA… sajnálom Zelo. – mondtam ki nagy nehezen.

-        Szörnyűek vagytok. – hagyott ott minket durcásan.  Olyan 10 perc múlva meg is érkeztünk.

-        Na, szóval. A csapatok: Sarang – Hana, Daehyun – Himchan, Youngjae – Zelo, Jongup és én. – vázolta a helyzetet YongGuk.

-        Akkor lányok 10perc múlva a terepen. – vigyorogtak a fiúk. 

Hana Pov:

-        Oké. – mondtuk egyszerre Sarang – al. Bementünk az öltözőbe és átöltöztünk.

-        Ezek azt hiszik, hogy nem tudunk semmit. - vigyorgott gyilkosan Sarang.

-        Ugye tudod, hogy ez egy játék? – kérdeztem meg tőle félve.

-        Persze. Csak elég vicces lesz, mikor meglátják, hogy mit is tudunk. – és megejtett egy gyilkos pillantást. Ilyenkor egy kicsit beparázok tőle.

-        Hát az. Szerintem jobb, ha most feladják. – állok én is fel.

-        Gyerünk, mutassuk, meg hogy mit tudunk. – pacsizunk le.

Sarang Pov: 

Mikor kiértünk már a fiúk kint vártak ránk.

-        Mi tartott ilyen sokáig? – kérdezte meg Daehyun kicsit se kedvesen. Na, várj csak. Ezért még kapsz.

-        Bocsásson meg Ő felsége. – mondtam gúnyosan. – Na ha mindenki itt van. KEZDŐDJÉK hát a játék…

To Be Continued…  

5.fejezet

Daehyun Pov: 

-        Nekem. Neked mi bajod van? Régen nem ilyen voltál. Hagy békén. – mondta majd berohant a szobába. Kikerekedett szemekkel figyeltem. Még is mi baja lehet? Mindegy. Nem érdekel.

-        Ezt nem hiszem el. – mondtam mérgelődve. Bementem a szobámba majd levettem azt a nyavalyás öltönyt.

-        Végre. – könnyebbültem meg mikor már nem volt rajtam. Már majdnem elaludtam mikor megcsörrent a telefonom. Meg se néztem ki volt az csak felvettem.

-        Mi az már? – szóltam bele rekedt hangon.

-        Bocs a zavarásért. – hallottam meg a leader hangját.

-        Semmi. De miért hívtál? – kérdeztem meg.

-        Mert holnap nem kell bemenni a céghez szabad napot kaptunk ezért arra gondoltunk, hogy elmehetnénk Paintball – ni? Mit szólsz hozzá? – kérdezte lelkesen.

-        Nekem oké. – vigyorogtam és is.

-        Oké. Akkor holnap ott vagyunk 7- re.

-        Rendben. – majd leraktam a telefont. Végre kapunk egy kis pihenőt. Még gondolkoztam egy kicsit majd elnyomott az álom. Csak arra ébredtem, hogy valaki ébrezget.

Sarang Pov:  

Reggel hamar felkeltem. Nem tudtam aludni. Csináltam kávát majd kiálltam az erkélyre gondolkozni. A csengő zökkentett vissza a valóságba.

-        Szia. – köszöntek egyszerre.

-        Sziasztok. – mosolyogtam rájuk. – Hát ti?

-        Jöttünk Daehyun – ért. – mondta YongGuk.

-        Értem. De ő még alszik. Amúgy meg gyertek beljebb. – álltam félre az útból. Ők mint az engedelmes kis kutya bejöttek. Levették a cipőket és átsétáltunk a napaliba.

-        Nektek nem a cégnél kéne most lennetek? – kérdeztem őket kíváncsian.

-        Nem. Szabad napunk van. – mondta a maknae.

-        Értem.

-         Amúgy nem lenne kedved velünk jönni? – kérdezte Yong Jae.

-        Még is hova?

-        Paintball. – csak ennyit mondott Joung Up.

-        Nem szeretnék zavarni. – ellenkeztem.

-        Ne zavarnál. – mondták egyszerre.

-        Nagyon kedvesek vagytok. De szerintem VALAKI nem örülne neki. – mondtam ki hangsúlyozva a VALAKI szót. – És amúgy is most a kezem miatt nem lehet.

-        Kérlek. – néztek rám kis kutya szemekkel.

-        Nem. – mondtam határozottan. – Engem nem tudtok meghatni ezzel a nézéssel.

-        Kérlek. Ha nem jössz velünk, akkor sírni fogok. – mondta Zelo.

-        Így van. Akkor Zelo sírni fog. És ezt nem hagyhatod nem igaz? – kérdezte Himchan komolyan.

-        Ugyan kérlek. Ne nézetek hülyének. – mihelyst kimondtam a fiúk összenéztek majd Zelo – ra. Zelo meg mint valami óvodás elkezdet sírni. Leült a földre és átkarolta a lábam úgy bőgött tovább.

-        Zelo. Hagyd abba. – kérleltem, de meg se hallotta.

-        Látod? Addig nem hagyja abba még igen nem mondasz. – mondta YongGuk vigyorogva.

-        Rendben. Igen. Veletek megyek. Csak hagyd abba kérlek. – Zelo mikor meghallotta az igen szót egyből abba hagyta és felállt.

-        Oké. – mondta majd vigyorogva lepacsizott a többiekkel.

-        Ezt nem hiszem el. – néztem rájuk szúrósan.

-        Na most már csak Daehyun maradt hátra. – néztek rám. Vettem a lapot.

-        Nem. Én nem keltem fel. Megyek, átöltözöm. – mondtam majd elhallattam mellettük. Mikor beértem a  Meg is találtam a tökéletes ruhát. Sportosabb ruhát választottam mellé meg egy sportcipőt. Mikor kiértem már mindenki kint volt beleértve Daehyun is. Az említett úgy nézet rám, mint valami betegség lennék.

szobámba egyből a szekrényemhez rohantam.

-        Mi az? – kérdeztem meg tőle.

-        Te meg hova készülsz? – kérdezte meg cseppet sem kedvesen.

-        Velünk jön. Hát nem nagyszerű. – jött mellém a maknae. 

-        Mi? – lepődött meg.

-        Igen. És most már induljunk. – mondta YongGuk. Lementünk a kocsihoz. Vagy is én azt hittem, hogy oda megyünk. De a helyett egy nagy busz állt velem szembe. Nem kérdeztem semmit inkább csendben beszálltam.

-        Van egy meglepetésem. – jött oda hozzám YongGuk.

-        Tényleg? Mi? – kérdeztem kíváncsian.

-        Majd nem soká meglátod. – vigyorgott, mint a tejbe tök.

-        Rendben. – nagyon kíváncsi vagyok, hogy mi lehet az. Nem szeretem a meglepetéseket. miközben a gondolkoztam a busz meg állt.

-        Miért álltunk meg? – kérdeztem kíváncsian.

-        Csak várj és megtudod.

-        Oké. – kíváncsian vártam, hogy mi fog történni. Olyan 5 perc után meg is láttam a várakozásunk okát. 

To Be Continued…

4.fejezet

Daehyun Pov :


Mikor megláttam Sarangot abban a fehér ruhában össze futott a nyál a számban. Gyönyörűen festet mint egy angyal. De miket gondolok én magamban.
- Szia. - mosolygott.
- Szia.- mondtam halkan.
- A ruhád elő van készítve.- ment el mellettem. Bementem a fürdőbe. Kénytelen voltam hideg vízzel le zuhanyozni. Le kellet nyugtatnom magam valahogyan. Kiszálltam a zuhany alól és egy törölközővel a derekamon mentem be a szobámba. Az ágyamon volt az öltönyöm.
- Ezt most komoly? - kérdeztem magam. Nem szeretem az öltönyöket. Meg a szoros nyakkendőket. De hát mit lehet tenni a drágalátos családom azt találta ki, hogy egy elegáns étterembe akarnak vacsorázni. Felvettem az öltönyöm beállítottam a hajam de a nyakkendővel sehogy se akartam boldogulni.
- Sarang. - ordítottam el magam mikor kiléptem az szobámból.
- A konyhában. - jött egyből a válasz.
- Nem tudom megkötni.- mutattam a nyakkendőre.
- Gyere.- nevettet ki.
- Ne nevess.- néztem rá rosszallóan. Nem szólt semmit.
- Kész . - vigyorgott önelégülten. - Régen is ilyen voltál.- mondta egy kicsit szomorúan.
- Ezt meg mégis. hogy érted ? - néztem rá értetlenül.
- Sehogy. Elfogunk késni ha nem igyekszel.
- Én kész vagyok. Mehetünk.- vettem fel a kabátom és cipőm. Meg kerestem a kocsi kulcsom, majd elindultunk. A kocsiban vettem észre, hogy be van kötözve Sarang keze.
- Hogy, van a kezed ? - pillantottam rá félszemmel.
- Jobban. A doki adott rá gyógyszert.
- Szóval voltál orvosnál? És mit mondott? - kérdeztem meg tőle.
- Össze varrta. Majd 4 hét múlva veszik ki a  varratot.
- Az jó.
- Nem nagyon. Addig nem dolgozhatok. - mondta egy kicsit szomorúan.
- Értem. - az út hátra lévő részén nem szólaltunk meg. Mikor az étteremhez értünk Sarang ment előttem. Akaratlanul is megbámultam őt. Szép hátsó és combok. Most hallaná mit gondolok, biztos meg fojtana. Nem tehetek róla fiú vagyok. Ez olyan alap.

Sarang Pov : 

Bementünk az étterembe. De mielőtt elértük volna a szüleinket Daehyun meg fogta a kezem. Értetlenül néztem rá.
- Nyugi. Csak.hogy elkerüljük a felesleges kérdéseket. - nem tudtam mire vélni ezt de belementem és bólintottam. Az este hátra lévő részében Daehyun olyan volt mint egy kisgyerek. Mosolygott. De látni lehetett rajta, hogy legszívesebben felállna és elmenne. Nem csak ő. Nekem se volt kedvem itt bájologni a szüleimmel. Aztán arra lettem figyelmes mindenki engem nézz,még Daehyun is.
- MI az ? - kérdeztem meglepetten.
- Drágám. Azt kérdezték. hogy mi lett a kezeddel. - mosolygót Daehyun.
- Ja. Nem figyeltem. - mosolyogtam és is. - Hát megbotlottam az egyik munkám közben és elvágtam. - hazudtam egyszerűen.  De mikor kimondtam akkor fogtam fel hogy minek hívott Daehyun.
- Szegénykém. - mondták egyszerre.
- Semmi szükségem a sajnálatotokra. Meg történt és kész. - mindenki nyitott szájal bámult rám. Daehyun meg szorította a kezem. Rá néztem.
- Ne haragudjatok csak egy kicsit fáradt. - na szép még én vagyok a hibás. A hátra lévő időben nem is figyeltem. Elmerengtem a gondolataimban. Kis idő múlva indultunk haza fele. Elköszöntünk anyuéktól majd a többiektől is . Haza fele nem szóltunk egymáshoz. Mikor beértünk a házba Daehyun egyből nekem állt.
- Még is mi a nyavalya van veled ?
- Nekem. Neked mi bajod van? Régen nem ilyen voltál. Hagy békén. - mondtam neki és berohantam a szobámba.

To Be Continued....         

  

3.fejezet

Sarang Pov : 

Reggel hallottam, hogy Daehyun elment. Ezért én is felkeltem és megcsörgettem menedzserem egyben legjobb barátnőmet Hanat. Kicsöngött.
- Haló! - hallottam meg álmos hangját. Csak mosolyogtam rajta. Hiszen mindig olyan későn fekszik le.
- Szia. - köszöntem bele
- Sarang.- vidult fel hangja.- Történt valami amiért ilyen korán ébresztettél fel?
- Igen. - mondtam neki sóhajtva.
- Mi ? - kérdezte aggódva.
- Be kéne velem jönnöd a kórházba.
- Mi ? Miért ? Jól vagy ? - hallottam, hogy egyből felébredt.
- Majd elmondom. El kísérsz?
- Persze. Már indulok is. - és ezzel le is tette.Gyorsan felöltöztem. Vettem fel egy bőbb pólót és egy rövid farmer gatyát. A hajamat pedig szabadon hagytam. Bepakoltam egy rózsaszín táskába és kész is lettem mire jött Hana.  
- Megyek. - már rohantam is ajtót nyitni. Mikor kinyitottam barátnőm a nyakamba ugrott.
- Mi történt ? Hol sérültél meg ? - kérdései csak úgy záporoztak.
- A kezem. - mutattam meg neki a bekötözött kezem.
- Azta. Ezt még is hogy csináltad ? - hüledezett. - Csak is te lehetsz ennyire béna.
- Már megbocsáss.
- Ne haragudj. De tényleg két ballábas vagy. De még is hogy történt? - kérdezte miközben már elindultunk a kocsihoz.
- Hát.... - szálltam be a kocsiba. - Este hallottam valami zajt. Kimentem hogy megnézzem mi az. Daehyun állt ott egy törött vázával a kezében. Én meg menni akartam feltakarítani, de megbotlottam valamiben és bele estem a szilánkokba. Lényegében ennyi.
- Akkor szóval.... Dae hibája. - mondta mérgesen.
- Nem. De mi az hogy Dae ? - kérdeztem meglepődve
- Hát a bece neve.
- Azt gondoltam.- mondtam neki ironikusan. - De miért így hívod ?
- Mert hosszú lenne kimondani a nevét.
- Jellemző rád. - mosolyogtam. Mindig fel tud vidítani.
- Egy kis zenét?
- Még szép .- mire ki mondtam már indult is a zene. Mi meg torkunk szakadtából énekeltünk.Legalább három számot énekeltünk el mire megérkeztünk a kórházba.
- Na mi volt ? - kérdezte Hana mikor kiléptem.
- Össze varrta.
- És?
- Mi? És?
- Csak ennyit mondott ?
- Hát meg még, hogy majd 4 hét múlva vissza kell jönnöm a varrást kiszedni. - mondtam neki
- Értem. Örülök, hogy nem lett nagyobb baj. - könnyebbült meg.
- Igen. Este anyámékkal kell vacsoráznunk.  mondtam fintorogva.
- És mit veszel fel ? - kérdezte kíváncsian
- Nem tudom. - gondolkoztam el vajon mit kéne fel vegyek
- Kérlek ! - könyörgött csillogó szemekkel.
- Rendben. - mosolyodtam el .
- Éjen. Irány a pláza.- csak mosolyogtam rajta. Vagy 15 boltban biztos voltunk mikor megtaláltam a megfelelő ruhát estére.
- Ez kell nekem. - mondtam mosolyogva. Egy fehér ruhára eset választásom ellöl masnival.
- Igen ez illik hozzád. Na de kell hozzá még egy csípő is. Szóval öltöz át gyorsan és mennyünk tovább. Úgy tettem ahogy mondta. Találtunk is egy hozzá illőt. Ugyan olyan fehér színű. Most már letudtam mindent. Mehettem is haza készülődni. Mikor haza értem, gyorsan lezuhanyoztam és meg mostam a hajam. Meg szárítottam és be göndörítettem felraktam egy enyhe sminket és fel vettem a ma vett ruhát és cípőt. Elégedetten álltam a tükör előtt, mikor Daehyun megjött.
Mosolyogva mentem be a napaliba és ott vártam rá.
- Megjöttem. - ordította el magát. Mikor be ért megtorpant előttem.
- Végre itthon. - mosolyogtam rá.

To Be Continued...               

 

2. fejezet

Sarang Pov :

Csörömpölésre ébredtem fel. Mikor kinyitottam a szemem még sötét volt. Az órára pillantottam ami hajnali 2-őt mutatott. Nagy nehezen kimásztam az ágyból, hogy megnézem mi az. Kimentem és Daehyun hátával találtam szembe magam.
- Daehyun. - kérdeztem rekedtesen. Nem válaszolt csak valami üvegdarabokat tartott a kezében. előtte pedig szanaszét mindenhol üveg szilánkok. Elindultam, hogy feltakarítsam de megbotlottam valamibe és pont az üvegdarabokon landoltam.
- Áááá! - sikítottam fel.

Daehyun Pov :

Kimentem inni egy pohár vizet, mikor levertem egy vázát. Tucatnyi darabokra tört. Felvettem egy pár nagyobb darabot. Épp indulni akartam mikor egy sikítást hallottam a hátam mögül. Megfordultam és Sarang térdepelt előttem véres kézzel.
- Jesszusom! - ijedtem meg. - Jól vagy ? - guggoltam le mellé.
- Persze. - állt fel.
- Had nézzem. - nyúltam volna a kezéért , de ő elhúzta előlem.
- Nem kell. Megoldom. - mondta és berohant a fürdőbe. Utána akartam menni,de jobbnak láttam ha inkább hagyom. Feltakarítottam a váza maradványait. És leültem a kanapéra. Vártam, hogy kijöjjön de nem jött. Vártam még fél órát de semmi. Ezért bekopogtam.
- Sarang. Minden rendben ? - kérdeztem meg, de nem válaszolt.
- Sarang ? - kezdtem ideges lenni.Hisz az én hibám.Hallottam, hogy szipog.
- Bemegyek. Jó ? - kérdeztem és benyitottam. Mikor beléptem megtorpantam.Sarang a kádnak dőlve sírt a keze egy törölközőbbe bebugyolálva.
- Had nézzem. - guggoltam le mellé Megfogtam a kezét és óvatosan leszedtem róla a rongyot.

Sarang Pov :

- Nem.- húztam volna el de nem engedte.
- Elég csúnya. - jelentette ki mikor megnézte.
- Igen. - csak ennyit mondtam
- Be kellene menned a kórházba, hogy...
- Nem! - szakítottam félbe.
- Miért, nem ? - lepődött meg.
- Csak. Menjünk aludni. Holnap biztos te is dolgozol. - álltam fel és mentem be a szobámba.Mikor beértem a szobámba előtört a sírhatnékom. Nagyon fájt a kezem. De nem lehetek előtte gyenge. Nem hagyom, hogy ő nyerjen. Most nem .

Daehyun Pov :

Reggel mikor felkeltem, alig bírtam nyitva tartani a szemem. nem aludtam semmit. Nagy nehezen de beértem a tánctanár előtt. Épp fél órás szünetünk volt mikor a fiúk oda jöttek kérdezősködni.
- Na mi az ? a menyasszonyod nem hagyott aludni ? - vigyorgott a maknae.
- Képzeld, Zelo, hogy...- kezdtem bele de inkább nem mondtam semmit.
- Hogy? - szált be a beszélgetésbe Young Up is.
- Nem aludtam semmit, mert eltörtem egy vázát ...
- Miii ? - röhögött ki YoungGuk.
- Még nincs vége. - néztem rá szúrósan.
- Bocsi. -emelte fel kezét védekezően.
- Na szóval. Ott tartottam, hogy eltörtem egy vázát Sarang meg bele esett a szilánkokba. - sóhajtottam fel.
- Mii ? - ordítottak fel egyszerre.
- És jól van ? - kérdezte Young Jae.
- Hát fogjuk rá.
- Ez még is mit jelent?
- A kezét elég csúnyán szétvágta.
- És a doki mit mondott?
- Semmit nem ment be a kórházba. Bement a szobájába és azóta nem láttam.
- Miért nem vitted be ? - kérdezte a maknae
- Azt mondta nem akar bemenni. És hogy nem fáj neki.- mondtam ásítva.
- Tiszta, hülye vagy. - mondta a maknae.
- Miért? - háborodtam fel.
- Be kellet volna vinned.
- Azt mondta, hogy ne foglalkozzak vele. Hát úgy tettem. És ne hogy már mellé álljatok.- csattantam fel.
- De mellé állunk. mondták egyszerre.
- Mii?
- Még a végén lehet, hogy rosszabbodni fog. - mondta Himchan.
- És? az nem az én hibám lesz. Hanem az övé.- mondtam és elsétáltam mellettük ugyanis a tánctanát bejött.
Mikor vége lett a próbának rohantam haza ugyan is a drágalátos családommal vacsorázunk együtt.
- Megjöttem . - ordítottam be . Levettem a kabátom és a cipőm. Mikor beértem a nappaliba megpillantottam Sarangot. Mintha csak egy angyal állt volna velem szembe.

To Be Continued...           

          

1. fejezet

Sarang Pov :

- Ezt mégis, hogy képzelted ? - jött utánam Daehyun.
- Még is mire gondolsz ? - kérdeztem tőle
- Tudod te azt jól.
- Nem.Nem hinném.Szerinted mégis miért kérdezem ? - néztem rá értetlenül.
- Azt, hogy nem ellenkeztél. Mond a nagyapádnak, hogy nem szeretnéd ezt az egészet. - mondta cinikusan.
- Nem. - csak ennyit mondtam és hátat fordítottam neki.
- Miii ?  - hallottam hangján, hogy fortyog benne a düh.Nem válaszoltam neki.Épp menni akartam tovább mikor megfogta csuklóm és maga felé fordított.
- Válaszolj. - szűrte fogai között.
- Azt mondtam, hogy nem. - emeltem fel a hangomat.Erre hátra tántorodott de nem engedte el a csuklóm ami egyre jobban fájt.
- Még is, hogy képzeled ?
- Én ? - csattantam fel. - Nőj már föl.És amúgy is ha ennyire ellene vagy, miért nem te mondod meg a nagyapádnak ? - kérdeztem tőle dühösen. Nem vártam meg válaszát kitéptem a csuklóm szorításából. Majd faképnél hagytam és bementem a szobámba.

Daehyun Pov : 

- Ezt nem hiszem el. - szitkoztam.Ez a nő az őrületbe fog kergetni.Nem bírom tovább.Fogtam magam és felöltöztem és elmentem kiszellőztetni a fejem.Mire észbe kaptam már egy parkban találtam magam.Eszembe jutott mikor nagyapáék megmondták nekünk ezt az egészet. Azóta a nap óta az életem egy kész őrültek háza.1 héttel kezdődött minden

Épp próbálni voltunk mikor megcsörrent a telefonom. 
- Igen ? - szóltam bele
- Szerbusz, fiam. - szólt bele apám.
- Mond gyorsan.Épp próbán vagyok.
- Rendben.Este 6- órára legyél nagyapádéknál.
- Mit akar már az öreg ? - kérdeztem kíváncsian.
- Fiam..Tisztelet tudóan,ha kérhetném. És azt majd ott megtudod. - mondta apám hangosabban.
- Meglesz. Ott leszek. - mondtam neki majd rányomtam a telefont.
- Na mi az ? - jött oda a maknae.
- Jelenésem van a nagyapáméknál.
- Mit akar a nagyapád ? - kérdezte YoungGuk a leader.
- Nem tudom. Apám nem mondta el. De rosszat sejtek. - sóhajtottam fel nem szeretem mikor a hátam mögött tervelnek ki valamit. Elkezdtünk beszélgetni, csak akkor hagytuk abba mikor belépet a terembe a tánctanár. Mikor végeztünk, haza mentem majd rohantam a megbeszélt helyre.
- Végre itt vagy. - jött oda hozzám anyám mikor kiszálltam a kocsiból.
- Ez meg mit jelentsen? Még hamarabb is jöttem 10 perccel. - háborodtam fel.
- Ez igaz. De a vendégeink már itt vannak.- tolt beljebb anyám mosolyogva az ajtón.
- Milyen vendégeink ? - lepődtem meg.
- Csak gyere. - húzott anyám a nappali felé.
- Jól van. - mondtam és beléptem a nappaliba. Egyből megtorpantam mikor megláttam, kik is az említett személyek.
- Á, végre fiam. Nézd ki van itt. - mosolygót apám elégedetten. A lány mosolyogva fordult felém. Gyönyörű mint egy angyal.
- Szia. - köszönt mosolyogva. Én csak álltam ledermedve nyitott szájjal. Sarang. Hogy megváltozott.
- Fiam. - lökött meg anyám.
- Ja. - eszméltem fel. - Szia. - köszöntem én is de nem viszonoztam mosolygását.
- Még nagyapáitok meg nem érkeznek addig beszélgessünk. - mondta Sarang édesanya. Úgy fél órát ha beszéltünk. Jobban mondva a szüleink mi meg se szólaltunk. Mikor nagyapáék megérkeztek. Na itt ugrik majom a vízbe. Gondoltam magamban.
- Gyerekek. - fordult felém nagyapám vigyorogva.
- Össze fogtok házasodni. - mondta Sarang nagyapja.
- Miiii ? - csattantunk fel egyszerre.
- Így van és 1 héten belül összeköltöztök. - mondta anyám vigyorogva. Mi csak tátott szájal álltunk egymás mellet.
- Ezt nem tehetitek.- fakadtam ki mikor megbírtam szólalni.
- Daehyun. Meglátod jó lesz. - szólt rá nagyapám.
- Sarang. Te mit szólsz hozzá ? - kérdeztem tőle. De nem válaszolt.
- Ezt igenek vesszem. - mondta nagyapja.
- Remek. - vigyorogtak a többiek. Én lefagytam. Moccanni se bírtam.

- Ez őrület. - tértem vissza a valóságba. Már esteledett mikor feleszméltem. Sarang tényleg gyönyörű ezt nem tagadom. De akkor is ez túl sok ami az elmúlt 1 hétben történt. De akkor se fogom megjátszani a jó fiút.
- Majd meglátjuk, hogy ki győz a végén.- álltam fel és indultam " haza".

To Be Continued...