Daehyun Pov:
-
Nekem. Neked mi bajod van? Régen nem ilyen
voltál. Hagy békén. – mondta majd berohant a szobába. Kikerekedett szemekkel
figyeltem. Még is mi baja lehet? Mindegy. Nem érdekel.
-
Ezt nem hiszem el. – mondtam mérgelődve. Bementem
a szobámba majd levettem azt a nyavalyás öltönyt.
-
Végre. – könnyebbültem meg mikor már nem volt
rajtam. Már majdnem elaludtam mikor megcsörrent a telefonom. Meg se néztem ki
volt az csak felvettem.
-
Mi az már? – szóltam bele rekedt hangon.
-
Bocs a zavarásért. – hallottam meg a leader
hangját.
-
Semmi. De miért hívtál? – kérdeztem meg.
-
Mert holnap nem kell bemenni a céghez szabad
napot kaptunk ezért arra gondoltunk, hogy elmehetnénk Paintball – ni? Mit
szólsz hozzá? – kérdezte lelkesen.
-
Nekem oké. – vigyorogtam és is.
-
Oké. Akkor holnap ott vagyunk 7- re.
-
Rendben. – majd leraktam a telefont. Végre kapunk
egy kis pihenőt. Még gondolkoztam egy kicsit majd elnyomott az álom. Csak arra
ébredtem, hogy valaki ébrezget.
Sarang Pov:
Reggel hamar felkeltem. Nem tudtam aludni. Csináltam kávát
majd kiálltam az erkélyre gondolkozni. A csengő zökkentett vissza a valóságba.
-
Szia. – köszöntek egyszerre.
-
Sziasztok. – mosolyogtam rájuk. – Hát ti?
-
Jöttünk Daehyun – ért. – mondta YongGuk.
-
Értem. De ő még alszik. Amúgy meg gyertek
beljebb. – álltam félre az útból. Ők mint az engedelmes kis kutya bejöttek.
Levették a cipőket és átsétáltunk a napaliba.
-
Nektek nem a cégnél kéne most lennetek? –
kérdeztem őket kíváncsian.
-
Nem. Szabad napunk van. – mondta a maknae.
-
Értem.
-
Amúgy nem
lenne kedved velünk jönni? – kérdezte Yong Jae.
-
Még is hova?
-
Paintball. – csak ennyit mondott Joung Up.
-
Nem szeretnék zavarni. – ellenkeztem.
-
Ne zavarnál. – mondták egyszerre.
-
Nagyon kedvesek vagytok. De szerintem VALAKI nem
örülne neki. – mondtam ki hangsúlyozva a VALAKI szót. – És amúgy is most a
kezem miatt nem lehet.
-
Kérlek. – néztek rám kis kutya szemekkel.
-
Nem. – mondtam határozottan. – Engem nem tudtok
meghatni ezzel a nézéssel.
-
Kérlek. Ha nem jössz velünk, akkor sírni fogok. –
mondta Zelo.
-
Így van. Akkor Zelo sírni fog. És ezt nem
hagyhatod nem igaz? – kérdezte Himchan komolyan.
-
Ugyan kérlek. Ne nézetek hülyének. – mihelyst kimondtam
a fiúk összenéztek majd Zelo – ra. Zelo meg mint valami óvodás elkezdet sírni.
Leült a földre és átkarolta a lábam úgy bőgött tovább.
-
Zelo. Hagyd abba. – kérleltem, de meg se
hallotta.
-
Látod? Addig nem hagyja abba még igen nem
mondasz. – mondta YongGuk vigyorogva.
- Rendben.
Igen. Veletek megyek. Csak hagyd abba kérlek. – Zelo mikor meghallotta az igen
szót egyből abba hagyta és felállt.
-
Oké. – mondta majd vigyorogva lepacsizott a
többiekkel.
-
Ezt nem hiszem el. – néztem rájuk szúrósan.
-
Na most már csak Daehyun maradt hátra. – néztek
rám. Vettem a lapot.
-
Nem. Én nem keltem fel. Megyek, átöltözöm. –
mondtam majd elhallattam mellettük. Mikor beértem a Meg is találtam
a tökéletes ruhát. Sportosabb ruhát választottam mellé meg egy sportcipőt.
Mikor kiértem már mindenki kint volt beleértve Daehyun is. Az említett úgy
nézet rám, mint valami betegség lennék.
-
Mi az? – kérdeztem meg tőle.
-
Te meg hova készülsz? – kérdezte meg cseppet sem
kedvesen.
-
Velünk jön. Hát nem nagyszerű. – jött mellém a
maknae.
-
Mi? – lepődött meg.
-
Igen. És most már induljunk. – mondta YongGuk.
Lementünk a kocsihoz. Vagy is én azt hittem, hogy oda megyünk. De a helyett egy
nagy busz állt velem szembe. Nem kérdeztem semmit inkább csendben beszálltam.
-
Van egy meglepetésem. – jött oda hozzám YongGuk.
-
Tényleg? Mi? – kérdeztem kíváncsian.
-
Majd nem soká meglátod. – vigyorgott, mint a
tejbe tök.
-
Rendben. – nagyon kíváncsi vagyok, hogy mi lehet
az. Nem szeretem a meglepetéseket. miközben a gondolkoztam a busz meg állt.
-
Miért álltunk meg? – kérdeztem kíváncsian.
-
Csak várj és megtudod.
-
Oké. – kíváncsian vártam, hogy mi fog történni.
Olyan 5 perc után meg is láttam a várakozásunk okát.
To Be Continued…
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése