4.fejezet

Daehyun Pov :


Mikor megláttam Sarangot abban a fehér ruhában össze futott a nyál a számban. Gyönyörűen festet mint egy angyal. De miket gondolok én magamban.
- Szia. - mosolygott.
- Szia.- mondtam halkan.
- A ruhád elő van készítve.- ment el mellettem. Bementem a fürdőbe. Kénytelen voltam hideg vízzel le zuhanyozni. Le kellet nyugtatnom magam valahogyan. Kiszálltam a zuhany alól és egy törölközővel a derekamon mentem be a szobámba. Az ágyamon volt az öltönyöm.
- Ezt most komoly? - kérdeztem magam. Nem szeretem az öltönyöket. Meg a szoros nyakkendőket. De hát mit lehet tenni a drágalátos családom azt találta ki, hogy egy elegáns étterembe akarnak vacsorázni. Felvettem az öltönyöm beállítottam a hajam de a nyakkendővel sehogy se akartam boldogulni.
- Sarang. - ordítottam el magam mikor kiléptem az szobámból.
- A konyhában. - jött egyből a válasz.
- Nem tudom megkötni.- mutattam a nyakkendőre.
- Gyere.- nevettet ki.
- Ne nevess.- néztem rá rosszallóan. Nem szólt semmit.
- Kész . - vigyorgott önelégülten. - Régen is ilyen voltál.- mondta egy kicsit szomorúan.
- Ezt meg mégis. hogy érted ? - néztem rá értetlenül.
- Sehogy. Elfogunk késni ha nem igyekszel.
- Én kész vagyok. Mehetünk.- vettem fel a kabátom és cipőm. Meg kerestem a kocsi kulcsom, majd elindultunk. A kocsiban vettem észre, hogy be van kötözve Sarang keze.
- Hogy, van a kezed ? - pillantottam rá félszemmel.
- Jobban. A doki adott rá gyógyszert.
- Szóval voltál orvosnál? És mit mondott? - kérdeztem meg tőle.
- Össze varrta. Majd 4 hét múlva veszik ki a  varratot.
- Az jó.
- Nem nagyon. Addig nem dolgozhatok. - mondta egy kicsit szomorúan.
- Értem. - az út hátra lévő részén nem szólaltunk meg. Mikor az étteremhez értünk Sarang ment előttem. Akaratlanul is megbámultam őt. Szép hátsó és combok. Most hallaná mit gondolok, biztos meg fojtana. Nem tehetek róla fiú vagyok. Ez olyan alap.

Sarang Pov : 

Bementünk az étterembe. De mielőtt elértük volna a szüleinket Daehyun meg fogta a kezem. Értetlenül néztem rá.
- Nyugi. Csak.hogy elkerüljük a felesleges kérdéseket. - nem tudtam mire vélni ezt de belementem és bólintottam. Az este hátra lévő részében Daehyun olyan volt mint egy kisgyerek. Mosolygott. De látni lehetett rajta, hogy legszívesebben felállna és elmenne. Nem csak ő. Nekem se volt kedvem itt bájologni a szüleimmel. Aztán arra lettem figyelmes mindenki engem nézz,még Daehyun is.
- MI az ? - kérdeztem meglepetten.
- Drágám. Azt kérdezték. hogy mi lett a kezeddel. - mosolygót Daehyun.
- Ja. Nem figyeltem. - mosolyogtam és is. - Hát megbotlottam az egyik munkám közben és elvágtam. - hazudtam egyszerűen.  De mikor kimondtam akkor fogtam fel hogy minek hívott Daehyun.
- Szegénykém. - mondták egyszerre.
- Semmi szükségem a sajnálatotokra. Meg történt és kész. - mindenki nyitott szájal bámult rám. Daehyun meg szorította a kezem. Rá néztem.
- Ne haragudjatok csak egy kicsit fáradt. - na szép még én vagyok a hibás. A hátra lévő időben nem is figyeltem. Elmerengtem a gondolataimban. Kis idő múlva indultunk haza fele. Elköszöntünk anyuéktól majd a többiektől is . Haza fele nem szóltunk egymáshoz. Mikor beértünk a házba Daehyun egyből nekem állt.
- Még is mi a nyavalya van veled ?
- Nekem. Neked mi bajod van? Régen nem ilyen voltál. Hagy békén. - mondtam neki és berohantam a szobámba.

To Be Continued....